Az oldalról...
Jó ideje foglalkozunk termékek (pl. póló, sapka, kitűző és egyéb reklámtermék) személyesítésével itthon Erdélyben (Partiumban). Saját magunknak az eddigiekben is készítettünk „nemzeti pólókat”, s mivel többen érdeklődtek, hol tudnák megtekinteni modelljeinket, létrehoztuk a Csodaszarvas internetes oldalt, mely így az első és jelenleg egyetlen magyar nemzeti jellegű pólós oldal Romániában.
Az oldalon ősi motívumok – főleg a magyar és a velünk rokon népek alkotásai – találhatóak, mint például a csodaszarvas, a turul, a szkíta sólyom, a végtelen fonat, a napkereszt, az istenfalevél és mások.
Ezeket a rajzokat honfoglaláskori leletek, illetve más ásatások alkalmával talált kincsek alapján készítettük el, melyeket őseink hagytak ránk, s úgy érezzük, többet érdemelnek, mintsem elvesszenek a múlt homályában.
Igyekszünk minél több és főleg szebb alkotást készíteni, de sajnos a leletekről rendelkezésünkre álló képek végesek. Ebben szeretnénk segítséget kérni. Ha rendelkezel jó minőségű képpel, illetve rajzzal főleg hun, szkíta vagy avar leletekről, kérünk, küldd el nekünk e-mailben, hogy újrarajzolva meg tudjuk osztani másokkal is ezeket, így hozva vissza mindennapjainkba őseink művészetének, kultúrájának tanúbizonyságait.
A rovásírás szintén kultúránk része. Oldalunkon megtalálhatod a rovásírás ábécét is, valamint le is töltheted a betűtípusát. Miután felinstalláltad gépedre, már te is könnyedén használhatod.
Hitvallásunk...
Kisebbségként élni olyan területen, amelyen nagyszüleink magyarként még többségi állampolgárnak születtek, néha elviselhetetlen. Sokan az asszimilálódást választják; nevüket megváltoztatva, közös, ősi kultúránkat „elfelejtve” próbálnak idomulni a többséghez, úgy érezvén, így teljesebb életet élhetnek.
Mi nem hiszünk abban, hogy szégyellnünk kellene nemzeti hovatartozásunkat, nem érezzük úgy, hogy lehajtott fővel kellene járnunk a nagyvilágban. Erdély és Partium napjainkra Romániában már szinte eggyéforrott, több, mint ezer éven át a magyar nemzetnek volt otthona (és a mai napig is itt élünk), magyar uralkodóink vezetésével védtük és gazdagítottuk nem csak hazánkat, de egész Európát. Népünk rengeteg tudóst, költőt, írót, feltalálót, művészt adott a világnak, az egyszerű nép pedig két keze munkája által vette ki részét a teendőkből. Mindezek tudatában úgy érezzük, magyarnak lenni jó. Mi szeretünk magyarok lenni.
Nem vagyunk mellveregetők, sem „revizionisták”, egyszerűen csak felvállaljuk mindazt, ami természetes számunkra, magyarságtudatunkat.
A napjainkban többséginek számító nemzettel csakúgy, mint más kisebbséghez tartozó emberekkel, barátságban élünk, tiszteljük, akit barátunknak érezhetünk, a többit pedig toleráljuk. Nem országhatár-módosító háborút próbálunk előkészíteni – termékeinkkel, gondolkodásmódunkkal –, melytől a többség gyakran retteg, egyszerűen arra vágyunk, ami mindenkinek jár: anyanyelvünket, kultúránkat, szokásainkat ugyanúgy gyakorolhassuk, mint bármely más nemzet, anélkül, hogy ezért bármilyen diszkrimináció érne bennünket.
A magyarságtudat számunkra nem egyenlő az intoleranciával, a rasszizmussal, melyet mi is mélységesen elítélünk.
Mottónk: Magyar földre magyar tücsköt! |